Tegnap ott hagytam abba, hogy reszletesebben irok majd a terapiarol. Eloszor is megprobalom osszefoglalni, hogy mikent is kerultem ebbe a helyzetbe. Mindig egyedul kellett megoldanom a nehez helyzeteket az eletben, igazan senkire nem szamithattam, csak magamra. Eleg eros bizalmatlansag alakult ki bennem a sokadik csalodas utan, igy egy ido utan senkivel nem is osztottam meg sem az erzeseimet, sem a problemaimat. Az utobbi idoben, az elmult ket evben, az egyik trauma utan jott a masik, de en ennek ellenere erosnek mutattam magam, ugy voltam vele, hogy majd megoldok mindent egyedul. Ez egy ideig mukodott is, hiszen legtobbszor a munkaba menekultem, keso estig dolgoztam, sokszor tovabb is bent maradtam. Nemreg eljott az a pillanat, hogy eleg volt. Sem fizikailag, sem lelkileg nem birtam tovabb. Par nappal kesobb nagyon lebetegedtem, napokig magas lazam volt es eros fajdalmaim. Fizetes nelkuli szabadsagot kellett kernem, mert bevallom megijedtem, hogy nagyobb baj is lehet ebbol. A betegsegem alatt eldontottem, hogy otthagyom ezt a munkahelyet, mert tul sok a stressz es nagyon mergezo volt a legkor is. Szerencsere kozben megkaptam azt a munkat, amirol almodoztam (tegnap irtam rola) igy el is kuldtem a felmondasomat. Visszaterve arra a pillanatra, amikor besokalltam, akkor kerestem fel egy terapeutat. Mar tavaly decemberben voltam nala konzultacion, de akkor meg anyagilag nem tudtam megoldani, hogy hetente jarjak hozza. Felvettem vele ujra a kapcsolatot, ami eletem egyik legjobb dontese volt. Itt ternek arra ki, hogy tenyleg sosem keso segitseget kerni es igenis tartozunk annyival magunknak, hogy legalabb egy eselyt adjunk a gyogyulasra. A mai vilagban szinte lehetetlen ugy elni a mindennapokat, hogy ne serulnenk lelkileg, barmilyen eletteruletrol is legyen szo. En, tenyleg sosem kertem segitseget, de most elerkeztem arra a pontra, hogy nincs mas kiut. Nyugodtan kijelenthetem, hogy meg sosem voltam ennyire osszetorve, mint most. Az elso konzultacio leginkabb arrol szolt, hogy mit szeretnek elerni. Annyit tudtam, hogy meg akarok gyogyulni, meg akarom oldani azokat a semakat, amik folyamatosan visszaternek az eletembe es bar akkor nem mondtam ki, de azt ereztem, hogy egyszer eletemben vegre szeretnek boldog lenni es biztonsagban elni. Szeretnem elvezni az eletet es a jelenben elni, nem tervezni elore, hanem megelni az itt es most pillanataban a jo dolgokat. Nehezen tudtam beszelni az erzeseimrol, amugy is inkabb irni szeretek jobban. Az evek soran nagyon bizalmatlan, tavolsagtarto lettem es egy nagy falat emeltem magam kore, az volt az en biztonsagom a serulesek es a fajdalmak ellen. Igy kezdodott ez az utazas, hivhatnank lelekutazasnak is. Tobb, mint egy honapja volt, de tisztan emlekszem, hogy a terapeutam megkerdezte, hogy ha most valaki elem allna es azt mondana, hogy engem valaszt es velem akarja leelni az eletet, akkor en mit valaszolnek, elhinnem neki? Akkor jott a fajdalmas felismeres, hogy nem , nem hinnem el, most meg keptelen lennek elhinni. Mindig arra vagytam, hogy ez megtortenjen, de szembe kellett neznem azzal, hogy magam sem hiszem el, elveszitettem a remenyt, hogy ez egyszer bekovetkezhet... En, aki mindig nagy almodozo voltam, remenyekkel teli es pozitiv egyszercsak remenyvesztett lettem, almok nelkul maradtam. Azt hittem hogy az elindulas lesz a legnehezebb, de ami utana jott, arra nem keszultem fel...