Végre a szállodában vagyok, hosszú nap volt a mai. Reggel korán keltem, volt reggeli. Frissen sütöttek palacsintát, nagyon finom volt. És persze ettem croissant. Utána megnéztem az útvonalat, hogy melyik metróval kell eljutni ahhoz a kerthez, amiről írtam. Át kellett szállnom, olyan volt mint Londonban. Tele volt a metró, épp befértem az ajtóhoz, egy megállót mentem csak szerencsére. Nagyon hamar odaértem, pont kifogtam egy ázsiai csoportot, úgyhogy türelmesen kivártam a soromat. Viszont utána egyedül voltam. Nagyon szép élőben, a kert is. Nem messze van egy templom, szép környék. Miután kifotóztam magam elindultam a munkahelyre, ott van egy Paul pékség, ott tudtam inni egy kávét.
A munkahelyen sokan voltunk, jött a tréner is hogy megkérdezze mi van velem, hogy tetszik az üzlet, mik a tapasztalataim. Meghívott egy kávéra és beszélgettünk. Jól esik, hogy ad a szavamra, mondta, hogy nyugodtan tanítsam be az új lányokat és írjak neki bármi van, mindig elérhető. Nagyon aranyos, már amikor Londonban találkoztunk először, egyből nagyon szimpatikus volt. Megmutatta nekem a kisfia fényképét, jó érzés, hogy olyan a cég, mint egy család. A lányok is nagyon aranyosak, tényleg mindenki. Más mint múlthéten volt. Innen nehezebb lesz visszamenni, de sajnos véget ér a párizsi utam. Amilyen nehezen indultam neki, olyan jó lett végül. Csodálatos emlék marad ez az egész számomra. Nagyon hálás vagyok minden percért. Amúgy is, a betegségem miatt, nekem ez tényleg nagyon nagy dolog. Lehet többet nem látom már Párizst, úgyhogy élvezem, amíg lehet. El is döntöttem, hogy elmegyek egyedül vacsizni, beülök valahova, lesz, ami lesz. Legfeljebb megint bénázok kicsit. Egy közeli bisztróba ültem be. Olyan, mint a filmekben, mikor kint ülnek az emberek, egymás mellett, nagyon hangulatos volt. Sajnos hideg van, így be kellett ülnöm, de pont jó helyet találtam mert ott pont volt fűtés. A vacsi finom volt, közben ment focimeccs,mindenki üvöltözött, volt hangulata.
Jól telt ez a nap. Vettem még metrójegyeket, holnapra és péntekre. Korán indulok megint, hogy legyen időm bőven. Az úticél a papa Dior üzlete. Kicsit nehéz lesz az a pillanat, amikor odaérek, mindig nehéz, írni is nehéz sokszor a nagyszüleimről , mindig könnyes lesz a szemem. Lelkileg bármilyen nehéz is ez a legkevesebb, hogy elmegyek a papa tiszteletére.
Teszek fel képeket 🙂
