Tegnap sikeresen elfelejtettem kitenni amit irtam, de eszrevettem szerencsere. Nem is en lennek :) Pont most kaptam emailt a francia cegtol, hogy mikent lesz a jovohet, ugyanis elo kell kesziteni az uzletet a nyitasra. Nagyon izgalmas, mert jovoheten keddtol-szombatig el kell rendezni mindent, jon az aru is es trening is lesz. Meg sosem voltam igy teljesen uj, kezdo csapatban, de nagyon jo, hogy kapunk treninget, ez nagyon fontos. Ami a legjobb, hogy ket het mulva Parizsban is lesz egy trening, valamelyik uzletukben (mert Parizsban tobb is van termeszetesen). El se hiszem, hogy megyek Parizsba. Meg kicsit nehez elhinni ezt az egeszet, de probalom befogadni. Nagyon izgulok, bevallom. Majd beszamolok mindenrol, keszitek egy csomo kepet, az biztos. :) 

Ott hagytam abba tegnap, hogy azt gondoltam, hogy az elso konzultacio lesz a legnehezebb es majd mindig kicsit konnyebb, de nem igy lett. Minden beszelgetes utan kaptam egy feladatot, ami nagyon testhezallo volt, hiszen irni kellett. Eloszor is elkezdtem irni egy naplot, nem arrol kellett irnom, hogy mi tortent velem az adott napon, hanem inkabb az erzesekrol. Ez a gyakorlat segitett abban, hogy a nap vegen kiirjam magambol azokat a dolgokat, amik negativan erintettek vagy akar pozitivan. Egyebkent tenyleg sokat segitett, volt, hogy felhozott bennem fajdalmakat, egesz melyrol. A masodik konzultacio nem volt zokkenomentes, mert egyreszt mar ereztem, hogy nem vagyok jol, masreszt pedig nem volt a lakasban internet. Egyik naprol a masikra leallt es kellett par nap mire visszajott. Nem akartam lemondani a terapiat, ugyhogy ugy dontottem beulok egy kavezoba, ahol van internet es onnan majd tudunk beszelni. Pont az egyik legnehezebb tema kovetkezett., anya es az en kapcsolatom, amirol amugy is nehezen tudok beszelni, mivel elhagyott, mikor meg kicsi voltam. (nem sok embernek meselek errol, csak akiket probalok kozel engedni magamhoz) Tudtam, hogy ez elo fog kerulni, hiszen sok blokk emiatt alakult ki bennem. Ra kellett dobbenem, hogy nagy harag van bennem, sok minden miatt. Azt gondoltam, hogy mar megbocsatottam neki es elengedtem a fajdalmakat, de nem tudsz megbocsatani valakinek, ha ott van benned a harag, ott van benned minden ki nem mondott szo, gondolat, erzes, amiket eltemettel magadban hosszu evek alatt. Egeszen eddig a beszelgetesig nem ereztem ennyi duhot meg anya irant. Emlekszem hanyszor kerdeztek tolem, hogy nem haragszom ra, amiert elment es en mindig azt valaszoltam, hogy nem haragszom, de igazabol csak nem akartam tudomast venni arrol, hogy mennyire megbantott azzal a lepesevel, hogy elhagyott. Amikor hazaertem az volt az elso dolgom (hazi feladat), hogy kerestem egy fuzetet es irtam neki egy levelet, leirtam benne, hogy miert haragszom ra, konkret peldakkal es hogy mennyire megbantott. Nagyon jol esett, kiadtam minden duhomet es vegre ugy ereztem, hogy elengedtem. Nem ereztem fajdalmat, csak azt, hogy lezartam. Nem varom el, hogy hivjon vagy uzenjen es nem elem bele magam tobbet abba, hogy megvaltozik hirtelen minden es erdeklodni fog irantam. Erdekes het volt, hiszen lebetegedtem, internetem sem volt, akkor meg vartam a valaszt a francia cegtol, valahogy minden osszejott egyszerre es nem szamitottam arra, hogy anya egyszercsak a semmibol felhiv majd. Kivetelesen rolam kerdezett, nem a munkarol. Kesobb meg uzenetet is kuldott, hogy mi van velem, jobban erzem-e magam. Itt, ezen a ponton ereztem eloszor, hogy valami megvaltozott bennem, egy olyan semaval szembesultem, ami gyerekkorom ota uldozott. Vegre megertettem, hogy innen indult el a szorongo kapcsolodasom es hogy emiatt nem sikerult kapcsolodnom igazan senkihez. Nekem az hogy elhagynak, elveszitek valakit automatikusan benne volt az eletemben, nem ismertem azt, hogy milyen az, amikor engem valasztanak, en vagyok fontos, csak a veszteseget...A vegen mar ugy probaltam megvedeni magam, hogy en zartam le egy ismerkedest, mert ugy ereztem, hogy igy meg tudom elozni a fajdalmakat, akkor meg nem is tudtam, hogy igy okozom majd magamnak a legnagyobb fajdalmat. Itt tortem ossze es kezdodott el minden. Ez a fajdalom vezetett ahhoz a felismereshez, hogy ez nem mehet igy tovabb, segitseg nelkul. Ezek utan azt hiszem nem is volt meglepo a valaszom, hogy nem tudom elkepzelni, hogy ez maskent legyen, maskent lesz valaha is. Dolgozom rajta, barmilyen nehez is lelkileg, nem allok meg. Hosszu ut ez, de tudom, hogy megeri.